Ficzere Miklós

SALVIA CANESCENS – DERES ZSÁLYA

 A Salvia canescens megbízhatóan termeszthető a száraz, alacsony nitrogéntartalmú és a tűző napos, szélsőséges adottságú helyeken. Télállósága kiváló a jó vízáteresztő homokos és kavicsos, köves talajokon. Nem a téli alacsony hőmérséklet a veszélyes, hanem a túlzott talajnedvesség. A var. daghestanica fajtól eltérő tulajdonságai nem öröklődnek, ezért a f. (forma) daghestanica indokolt.

 A botanikai szépségek sorában előkelő helyre sorolom a kiváló esztétikai értékkel rendelkező Salvia canescens fajt. Árudákban nem kapható, de gyűjtőktől beszerezhető hosszas keresgélés után. Bevezetése, leírása a tudomány számára közel 200 évvel ezelőtt megtörtént, de kertészetekben, kertekben való alkalmazására csak napjainkban került sor külföldön. A kertészek számára először a svédországi Göteborgi Botanikus Kertben mutatták be, amelyet az 1980-as években gyűjtöttek be a Kaukázus oroszországi, - akkor még Szovjetunió, - területén botanizáló expedíció alkalmával. A begyűjtött növény szaporulatából több botanikus kert kapott, amit pl. Angliában alpesi házban tartottak féltett kincsként. Az USA-ban a Sziklás-hegység meleg, száraz éghajlatán a sziklakertek, a száraz, napos kertek elbűvölő és nélkülözhetetlen talajtakarójává vált. Lassú kertészeti elterjedése azért sem érthető, mert több hasonló növény található a Kaukázuson kívül is, pl. Törökországban, Északnyugat-Afrikában, Spanyolországban. A hasonlósággal és nagy változatossággal jellemezhető, morfológiailag közelálló növények alkotják a Salvia canescens csoportot. A teljesség igénye nélkül e csoportba tartozik a Salvia daghestanica, amely állítólag a Himalájáig elterjedt, a Salvia phlomoides, a Salvia hypargeia, a Salvia cyanescens. A Salvia canescens négy földrajzilag elszigetelt populációja ismert. A faj morfológiai tulajdonságai a tengerszint feletti magasság növekedésével és élőhelye ökológiai viszonyainak változásából következnek, s ebből adódik az intra‐ és interpopulációs változékonyság.

 A Salvia canescens rendszertani története

Első leírója 1831-ben az orosz C. A. von Meyer botanikus, aki 1829/1830-ban a Kaukázusban és a Kaszpi-tenger nyugati partján tett gyűjtő utat. G. Bentham angol botanikus ugyanezt az elnevezést használta arra a növényre, amit 1833-ban írt le Salvia pallida néven. Felismerve hibáját még ebben az évben tette a S. pallida szinonimájává a helytelenül használt S. canescens-t¹. Szosznovszkij szovjet (orosz) botanikus küllemében nagyon hasonló növényt írt le Salvia daghestanica néven 1951-ben a Jegyzetek a növények szisztematikájához és földrajzához c. könyvében. Jurij Menyitszkij (Menitsky) felismerte, hogy a S. daghestanica lényegében a S. canescens egy változata, s ennek megfelelően tette közzé 1992-ben a Salvia canescens var. daghestanica leírását.²

 Etimológia

A Salvia nemzetség neve a latin salveo szóból származik, jelentése ’menteni, gyógyítani’, utalva a nemzetség egyes növényeinek gyógyászati tulajdonságaira. A latin canescens sárgásfehér, törtfehér jelentése a levelek szőrözöttségéből kialakuló színt jelzi. Az infraspecifikus taxon nevében a ’daghestanica’ mutatja az elterjedési területet.

Nálunk köznyelvi elnevezése nincs, ezért javaslatom az angol ’hoary sage’ magyar megfelelőjét, a ’deres zsálya’ nevet, mivel ezüstös kinézete olyan, mintha belepte volna a dér. Angol nyelvterületen ismert még mint dagesztáni zsálya, kaukázusi zsálya, újabban platina zsálya.

 

1. Salvia canescens var. daghestanica néven beszerzett növényem 2018. 5. 2-án.

 Szeldelt levél szinte nem látható, a levelek széle ép.

 Elterjedési terület, élőhely

A Salvia canescens a Délnyugat-Oroszországtól Georgiáig terjedő kaukázusi régióban fordul elő. A dombszinttől a hegyek nagyobb magasságban fekvő területein is megtalálhatók a sovány talajú, száraz gyepekben, a sekély sziklagyepeken. Jellemző élőhelyei továbbá a meredek sziklafalak, a déli fekvésű kavicsos lejtők és lapos sziklapárkányok. A termőhelyek szárazak és nyáron nagyon felhevülhetnek. A talajok lúgosak, humuszban és nitrogénben szegények. A var. daghestanica a délnyugat-oroszországi észak-kaukázusi régióban fekvő Dagesztán területén él az előzőhöz hasonló adottságú földrajzi helyeken.

 A S. canescens és a var. daghestanica külleme

A S. canescens a Lamiaceae család egyik hosszú életű évelőnövénye, 3-10 cm magas, virágzás idején a virágzattal együtt kb. 30 cm, és nagyjából ennyi a terjedelme is. A föld alatt 1-2 cm mélyen vízszintesen terjedő módosult szára az ízeknél (csomóknál) legyökerezik, a felszínen új hajtást fejleszt, miáltal laza, szőnyegszerű talajtakarást képez. A gyökerek drótszerűek, merevek, mélyre hatolók. Leveleinek széle enyhén szeldelt, színük fehér, szürkésfehér, olykor zöldes. Szélességük általában 1-2,5 cm, hosszúságuk 3-10 cm, felszínét és fonákját fehér, szürkésfehér színű szőrzet borítja. A virágszáron egymás fölötti örvökben helyezkednek el a sötétlila ajakos virágok, örvönként általában 4-5, amelyek kb. 1,3 cm hosszúak. A virágzási időszak április végétől május közepéig, végéig tart. Néha a nyár végén egy második virágzás jelentkezik. A Salvia canescens var. daghestanica leveleinek széle ép, tisztább fehérek, kifejezetten ezüstös, nemezes levélszőrrel borított. Elterjedt vélekedés, hogy megjelenése a fajnál látványosabb, ezért sokkal gyakoribb a gyűjteményekben. Tartási körülményeim között mindkét taxon külleme, színhatása egyforma.

 

 2. Ugyanaz a Salvia canescens var. daghestanica 2022. május 16-án. Megnövekedett az enyhén karéjos levelek száma.

3. Még mindig ugyanaz a Salvia canescens var. daghestanica 2024. 12. 19-én téli nyugalmi állapotban.

Gondozása, szaporítása

A Salvia canescens mélyre hatoló gyökerei segítik a szárazság elviselését, ezért alkalmas a nagyon meleg és száraz helyekre, mint például a kavicsos kertek, száraz kőfalak, sziklakertek, alpináriumok vagy vályús beültetések. Teljes napsütésben, akár tűző napon tartsuk, mivel a napsugárzás hatására alakul ki a sűrű, minél ezüstösebb, fehéres színű szőrzet, amely a hajnalban kicsapódó pára felvételét segíti a növény számára. A fő veszélyt nem a szárazság, hanem a nedves, hó nélküli telek jelentik, emiatt nagyon jó vízelvezető helye legyen. Tapasztalatom szerint a fagyot jól bírja, a -23 °C sem károsítja. Mivel alacsony, ezért előtérbe, vagy más, nem túl magas növény előterébe telepítsük déli fekvésbe úgy, hogy árnyékot ne kapjon. Az árnyék a szépségét csorbítja. Talajban nem válogat. Tavasszal lassan, vontatottan, gyakran nagyon későn indul, külső szemlélőnek egy elpusztult növény látványát mutatja. Ezért türelemmel várjunk az első életjelek megjelenésére.

Szaporítása magról vagy dugványozással lehetséges. Kora tavasszal a szabadba is vethetünk, ha sok a magunk. Akár a szabadba, akár zárt térben vetőmagtálcába vetünk, a magvakat éppen hogy takarja a talaj, az legyen egyenletesen nedves. A csírázás 10-21 nap körül várható. Ismét türelem a jelszó, mert a S. canescens magvai lassan csíráznak. A tavaszi dugványozás és a tőosztás szintén a szaporítás eredményes módszere. Dugványozáshoz a nem virágzó szárakat vágjuk le, az alsó leveleket távolítsuk el, majd dugjuk a gyökereztető közegbe, és letakarással biztosítsuk a megfelelő páratartalmat. Problémát okozhat a szár- és gyökérrothadás, a lisztharmat, a rozsda, a levélfoltosság, ha túlságosan párás, nedves, vizes a környezete. Rovarok kártételét nem észleltem.

Megjegyzés a S. canescens és a S. canescens var. daghestanica rendszertani elkülönítéséhez

S. canescens var. daghestanica néven 2017-ben sikerült beszereznem egyetlen egyedet a taxonra jellemzőnek mondott ép szélű levelekkel. A levelek ezen tulajdonsága jól megfigyelhető az 1. képen. Négy évvel később, 2022-ben már egyre több a szeldelt és egyre kevesebb az ép szélű levelek száma, 2. kép. Becslésem alapján talán fele-fele az arányuk. Két év elteltével a telelő növényen már egyetlen ép szélű levél sem látható. A genetikailag lazán rögzült morfológiai eltérés néhány év alatt fokozatosan eltűnt, és uralkodóvá vált a génekben stabilan rögzült enyhén karéjos levél. A levelek szőrözöttségének sűrűsége, erőssége, színe a környezettől függő, főleg a fénytől. A fajtól eltérő állandó és öröklődő eltérést nem tapasztaltam, a két taxon közötti morfológiai eltérés csak átmeneti jelenség. Varietas rangon nem indokolt a rendszertani elkülönítés, mivel egyetlen tartósan öröklődő tulajdonság sem figyelhető meg, ezért az elkülönítés forma szinten célszerű, mint S. canescens f. daghestanica. A S. canescens var. daghestanica növényem így változott azzá, ami eredetileg volt: S. canescens.

 

Ficzere Miklós, Debrecen

ficzere.miklos@gmail.com

 

Képek a szerző felvételei saját gyűjteményében.

 

Irodalom

¹ Bantham, G.: Labiatarum genera et species. 243, 250. o., London, 1832-1836.

² Botanicheskii Zhurnal. 77. évf. 6. szám, 71. o. (Moszkva, Leningrád), 1992.