Csapody Kör logo

Szubjektív emléktábla körkép

Szerző: Szlamka József, megjelent: 2019 április 18., utolsó módosítás:
Tervezzük a Csapody Körben, hogy emlékfa ültetéssel tisztelegjünk azon, már nem élő tagjaink előtt, akik különösen sokat tettek a körért vagy a magyarországi dísznövénykultúráért. E cél elsőre egyszerűnek tűnhet, de a megvalósítás során során számos kisebb-nagyobb megoldandó feladat vagy probléma merül fel, amelyekre a célkitűzés megfogalmazásakor nem gondoltunk. Ezek közül a fa mellé állítandó emléktábla kérdését szeretném most körbejárni.

Kezdjük az emberrel és az idővel! Ahhoz, hogy az ötletből kézzelfogható emléktábla legyen, rengeteg gondolkodásra, tervezésre, szervezésre és munkára van szükség. Ezt manapság önkéntességnek, korábban társadalmi munkának hívták, a lényeg azonban nem változott: időt ajándékozunk egy nemes ügynek. Ideális esetben többen is részt vesznek a megvalósításban, de mindenképpen kell valaki, aki egy személyben gazdája a feladatnak, teljes szívvel az ügy mellett áll, és karmester módjára összehangolja a feladatokat és a résztvevők munkáját.

Mind az emlékfa elültetése, mind pedig az emléktábla felállítása kapcsán felmerülnek engedélyeztetési, jóváhagyási kérdések. Egyeztetni kell a terület tulajdonosával, kezelőjével, és ez nagy valószínűséggel nem kevés utánajárást, telefonálást, levelezést jelent.

Ha megvan az engedély, meg kell írni az emléktábla szövegét, és meg kell tervezni annak kinézetét, tipográfiáját. Eldöntendő, hogy milyen anyagból legyen a tábla, hogyan legyen elhelyezve, rögzítve. A tervezés során a költségek mellett sok más szempontot is figyelembe kell venni, például az adott helyszínen mennyire kell lopástól, rongálástól tartani.

Az elmúlt hetekben, hónapokban sokat gondolkodtam ezekről a kérdésekről. Bármerre jártam, ha olyan emléktáblát láttam, ami valamilyen szempontból példaként szolgálhat, ötletadó lehet, lefényképeztem. Ezeket a képeket, ötleteket szeretném az alábbiakban bemutatni.

Földbe süllyesztett kőtábla a Budai Várnegyedben. A járművel való ráhajtás szemmel láthatóan nem tesz jót neki ...
Földbe süllyesztett kőtábla a Budai Várnegyedben. A járművel való ráhajtás szemmel láthatóan nem tesz jót neki ...

Földbe süllyesztés esetén, ha a talajszintből kiemelkedik, fűnyíráskor a fűnyíró és a tábla is sérülhet ...
Földbe süllyesztés esetén, ha a talajszintből kiemelkedik, fűnyíráskor a fűnyíró és a tábla is sérülhet ... (Budai Várnegyed)

Budai Várnegyed

Budai Várnegyed

Földbe süllyesztett tábla esetén arra is figyelni kell, nehogy idővel eltűnjön a képződő avarban. A talajlakó állatok (vakond, pocok, stb.) pedig átrendezhetik az eredetileg gondosan beszintezett táblát.
Földbe süllyesztett tábla esetén arra is figyelni kell, nehogy idővel eltűnjön a képződő avarban. A talajlakó állatok (vakond, pocok, stb.) pedig átrendezhetik az eredetileg gondosan beszintezett táblát. (Budai Várnegyed)
Nem emlékfa táblája, de jó példa egy gyönyörű, terméskőbe vésett táblára (Budapest, 14. kerület))
Nem emlékfa táblája, de jó példa egy gyönyörű, terméskőbe vésett táblára (Budapest, XIV. kerület))
Komoly alépítmény ... (Budapest, XVI. kerület)
Komoly alépítmény ... (Budapest, XVI. kerület)
Budapest, XI. kerület, park a Feneketlen-tó mellett
Budapest, XI. kerület, park a Feneketlen-tó mellett

Budapest, XI. kerület, park a Feneketlen-tó mellett
Budapest, XI. kerület, park a Feneketlen-tó mellett
Vácrátót, Botanikus Kert
Vácrátót, Botanikus Kert
Fa oszlopra helyezett információs tábla (Vácrátót, Botanikus Kert)
Fa oszlopra helyezett információs tábla (Vácrátót, Botanikus Kert)
A fa oszlopra helyezett tábla sokkal mutatósabb, a földbe szúrt fémtábla könnyen kihúzható, ellopható (Vácrátót, Botanikus Kert)
A fa oszlopra helyezett tábla sokkal mutatósabb, a földbe szúrt fémtábla könnyen kihúzható, ellopható (Vácrátót, Botanikus Kert)
Információs tábla a vácrátóti Botanikus Kertben
Információs tábla a vácrátóti Botanikus Kertben
Információs tábla a badacsonyörsi Folly Arborétumban
Információs tábla a badacsonyörsi Folly Arborétumban
Információs tábla a badacsonyörsi Folly Arborétumban. Ez a kép eredetileg nem a tábla miatt készült, de jó példaként mindenképp ide kívánkozik. Esztétikus, a fa anyag jól illik a környezetbe, és külön kiemelendő, hogy a táblán alkalmazott technológia színes képek bemutatására is lehetőséget kínál.

Emléktábla a Budai Arborétumban
Emlékkő Nagykovácsiban. Kiemelendő pozitívum a környéken előforduló terméskő használata. Még szebb volna, ha a növénybeültetés is a helyben honos növényekből állna.
Emléktábla a fóti OBI áruház parkolójában
Emléktábla a fóti OBI áruház parkolójában

Emlékkő egy londoni kollégium belső udvarán
Emlékkő egy londoni kollégium belső udvarán

Emlékkő egy londoni kollégium belső udvarán
Emlékkő egy londoni kollégium belső udvarán

Fém tábla egy londoni parkban
Fém tábla egy londoni parkban

Madáritató és emléktábla egy londoni parkban
Madáritató és emléktábla egy londoni parkban

Emléktábla egy londoni parkban
Emléktábla egy londoni parkban

Információs tábla egy londoni parkban
Információs tábla egy londoni parkban

Angliában nagy hagyománya van a köztéri padokon elhelyezett emléktábláknak.
Angliában nagy hagyománya van a köztéri padokon elhelyezett emléktábláknak.

Bár a kép nem túl jó minőségű, jó példa arra, milyen információk jeleníthetők meg egy emléktáblán.
Bár a kép nem túl jó minőségű, jó példa arra, milyen információk jeleníthetők meg egy emléktáblán (egy londoni parkban)

A csavaros rögzítés nem túl esztétikus (egy londoni parkban)
A csavaros rögzítés nem túl esztétikus (egy londoni parkban)

London, Kensington Gardens
London, Kensington Gardens

London, Természettudományi Múzeum
London, Természettudományi Múzeum

London, Természettudományi Múzeum
London, Természettudományi Múzeum

A képekről számos ötlet, jó példa elleshető, és nem könnyű a választás. Személyes kedvenceim a Folly Arborétumban látott táblák.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése